A haj története

Megjelenésünk egyik meghatározó eleme a hajviseletünk, sok minden múlik azon, hogy sikerül-e kiválasztani és megvalósítani az egyéniségünkhöz passzoló frizurát.

A magyar hajviselet többször is változott a történelemben. Sokáig hosszú hajat viseltek mind a nők, mind a férfiak. A férfiaknál a rövid haj csak a 19. század közepétől jött szokásba. A szakáll sokáig nemesi kiváltság volt; 1848 után az idősebb férfiak növesztettek szakállt. A magyar férfi gondosan ápolta bajszát. A néphit a női hajnak varázserőt tulajdonított, ezért az asszonyok nem hordhatták szabadon a hajukat. Kontyba kötve, főkötő alá rejtették. A lányok rendszerint befonták; a fonatok száma koronként és vidékenként változott. Csak ünnepnapokon hagyták kibontva. A lányok fejdísze a szüzeket megillető párta volt. Ha egy lány elvesztette szüzességét, akkor szégyenszemre le kellett vetnie díszét.

A hajviselet kommunikációra is szolgál. A múltban a hajviselet jelezte az emberek hovatartozását, társadalmi helyzetét, származását. Csak az előkelők hajviselete követte a divatot. A hagyományos társadalmi rend felbomlása miatt ma sokkal szabadabban választhatjuk meg hajviseletünket, mint korábban.

Nem kell a hajat évekig növeszteni, hogy hosszú legyen (hosszúnak tűnjön). Kelet-európai és ázsiai nők levágott hajából meg lehet hosszabbíttatni. A „felvarrást” ugyanolyan színűre festik, mint a saját hajat. A 20. század 60-as éveitől megint elfogadottá vált, hogy a férfiak is hosszú hajat hordjanak, akár összefogva, akár leengedve.

Parókák

A kopaszság elrejtésére, a bonyolult hajviselet megtartására, vagy a más hajszín érdekében már az ókorban készítettek parókát.

A paróka az ókori Egyiptomban széles körben elterjedt volt, és az asszírok, médek, perzsák is ismerték. A rómaiak a germán hajat kedvelték, különösen, ha szőke volt. A 16. századtól a paróka újra elterjedt a nemesek és a gazdagok körében, de igazán csak XIV. Lajos francia király hozta divatba a 17. század végén. Az egyház eleinte elítélte ezt a viseletet, később azonban elfogadta, sőt, külön formát alakított ki.

Forrás: Dr. Győry Hedvig egyiptológus és H.Nadzsal Ida beszélgetése – Kontakt Rádió

Források:

• A hajviselet stílusai az őskortól a 19. századig
• Bátky Zsigmond – Györffy István – Viski Károly: A magyarság tárgyi néprajza

Hajvizsgálat, nyomelemek és mérgek a szervezetben

KONTAKT Rádió
Wenamon beszélgető rovat
Nadzsal Idával a múmiák hajvizsgálatáról
2013. június 28.
Szerkesztő és műsorvezető: dr. Győry Hedvig
 
A műsor témája
Mai téma: hajvizsgálat, nyomelemek és mérgek a szervezetben, betegségek, táplálkozás, paróka, hajfestés, mumifikálás, Beethowen, Napóleon, arzén, ón, ólom, uránium, mintavétel, gizai piramisok, Fajum, ásatás, Wadi el Jarf kikötője, Merrer naplója, Hufu / Kheopsz.
 
Röviden a mumifikálásról és a hajvizsgálatokról
A mumifikálás kezdetei Egyiptomban az őskorba vezetnek vissza. A jelenleg ismert legősibb múmiákat Hierakonpoliszban találták 1997-ben. Renee Friedman 3 sírban is olyan nő maradványára bukkant, akiknek a feje és kezei gyantával átitatott vászoncsíkokba voltak tekerve. Egyiküknél az őszülést elrejtendő hennával festették meg a haját, és különleges frizurát készítettek neki, ugyanis saját hajszálai közé vendéghajat fontak hajhosszabbításként. Mindegyiküket a korszak általános szokásának megfelelően gyékénybe göngyölték. A vászonba tekert részek – a hosszabb ideig tartó kiszáradás miatt – lényegesen rosszabb állapotban kerültek elő, mint a homok nedvszívó hatásának kitett többi testrész.
 
A ritkán és elszórtan feltűnő első mumifikálási kísérletek után az Óbirodalom korából már valamivel több múmiáról tudunk. A vászon ekkor is fontos szerepet töltött be, de jellemzően gipsz réteg került rá, melynek hatására a múmiák néha egészen szobor jelleget öltöttek. Az arc tagolását festés hangsúlyozta. A vizsgálatok alapján megállapították, hogy a végtagokat külön tekerték be, és a vászon akár 16 rétegben is elhelyezkedhetett a testen. A munkafolyamat a 4. dinasztia korától a belső szervek eltávolításával kezdődött, melyeket ettől kezdve önállóan mumifikálva ún. kanópusz edényekben helyeztek a halott mellé. Helyüket vászonnal töltötték ki, így akadályozva meg a test formájának megváltozását, ill. a belülről induló romlást.
 
Egy másik óbirodalmi módszer esetében a vászoncsíkokat gyantával itatták át, és a testet belülről ismét csak vászonnal tömték ki. Az arcot ezekben az esetekben zöldre festették. Ez a szín később gyakran Ozirisz isten testének a színe volt, az újjáéledés, és vegetáció örök körforgásának a jelzéseként. Egyik technológia sem tudta azonban megóvni a testet, a burok alatt a nedvességet kihasználva bomlási folyamat játszódott le. Ezért is érthető, hogy a Középbirodalom korában még több módszerrel kísérleteztek az egyiptomiak, hiszen létfontosságúnak tartották, hogy túlvilági életükre megőrizhessék testük épségét. Örök életet nyert ba-lelküknek szüksége volt rá. Hogy könnyebben felismerje a testet, ekkortól kartonázsmaszkot helyeztek a fejre a festés helyett.
 
Az Újbirodalom korától alkalmazták a mumifikálás klasszikusnak tekintett módszerét, melyről Hérodotosz, Diodórosz és két töredékes egyiptomi papirusz is sokmindent elárul számunkra. Változások természetesen ez alatt a másfél ezer év alatt is történtek, de az alapvető elemek már biztosan változatlanul megőrződtek – belső részek (és agy) eltávolítása, kiszárításuk nátron sóban a testtel együtt 40 napig, majd 30 napig balzsamokkal és kenőcsökkel átitatás, vászoncsíkokkal betekerés, és az amulettek elhelyezése – az előirt varázsigék folyamatos recitálása mellett. Lényeges eltérést csak a 21. dinasztia kora jelent, amikor az jött szokásba, hogy a múmiák bőre alá fűrészport vagy más anyagot toltak, hogy életszerű telt formákat kapjanak.
 
A múmiákon meghagyták a hajat. Ennek vizsgálata sok új adattal bővítheti ismereteinket a korabeli élettel, egészségi állapotokkal és táplálkozással kapcsolatban, pontosabban feltárva a személyes sorsokat. Egy modern hajszövet elemző eljárással ugyanis több százezer már meglévő adatra épülve megállapítható a ma élő emberek szervezetében 35 fontos elem jelenléte és mennyisége. Az analízisek azt bizonyítják, hogy a mérések olyan pontosak, hogy az így nyert adatok alapján megbízhatóan lehet következtetni számos egészségügyi jelenségre, és orvosi szimptómára, melyek együttese bizonyos betegségek meglétét vagy az arra való hajlamot jelzik. Természetesen ez a felmérés a mai orvosi praxisban az egészség megóvását, vagy visszanyerését szolgálja.
 
A módszer azonban egyiptomi múmiákon is alkalmazhatónak tűnik, ha megfelelő körültekintéssel figyelembe veszik a hajdanában a mumifikálásra használt anyagokat, és a későbbi szennyeződési lehetőségeket. Az illető személyek élete utolsó három hónapjának egészségi állapotát mutatja ki, az ekkor a szervezetében lerakódott ásványokat és nyomelemeket raktározzák ugyanis el a vizsgált hajszövetek. Rajtuk keresztül következtetni lehet az anyagcsere folyamatokra és a testben lezajló biokémiai változásokra. Ezért Nadzsal Ida a kairói régész professzorral, M. I. Gomaaval múmiahaj analízisre készül. Egyes anyagok jelentős hiánya, vagy komoly túladagolása látszólag érthetetlen halálokokat magyarázhat meg, mint pl. az Egyiptomot a nyugati világ számára elérhetővé tevő Napóleon halálával kapcsolatban történt...