Gyakran feltett kérdések
VÁLASZ EGY GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSRE
Ez a vizsgálati módszer nem új! Csupán Magyarországon nem ismert. Ugyan hazánkban is alkalmazzák, pl. a rendőrségen és a toxikológián, hogy kiderítsék, mivel és milyen mennyiségben szennyeződött a vizsgálandó személy.
Az elmúlt 5 évben több száz vizsgálaton keresztül bebizonyosodott, hogy a furcsa vagy orvosilag negatív lelet hátterében gyakorta a nyomelemek-ásványok nem megfelelő aránya áll.
Mostanra már az is bizonyított, hogy a betegségek több éve elhúzódó aránytalanságok miatt jönnek létre. A jövő egészsége a harmonikus, egyénre szabott táplálék-kiegészítők bevitelétől fog függni.
Ennek vizsgálata és a helyes táplálékok beállítása tehát a kulcs! Éljen vele mihamarabb! Személyre szabott elemzés.
Mennyi haj kell egy sikeres analízishez?
A haj sűrűségétől függően kb. 3-4 tincs (0,125 gram, azaz kb. 1 púpozott teáskanálnyi) hajra van szükség, közvetlenül a fejbőrtől számított 2,5-3,5 cm hosszúságban. A mintavételhez biztosítjunk a pontos leírást és egy mérőeszközt, mellyel a szükséges mennyiséget le tudja mérni. Inkább vegyen többet, mint kevesebbet. Csak a kiejelölt helyről vegye!
Miben más a hajszövet elemzés, mint egy vérvétel vagy vizeletvizsgálat?
Miután csak egy pár tincs hajról van szó, melyet a kisagy tájékáról kell levágni, teljesen fájdalommentes. A mintavételt ismerős vagy családtag is megteheti egy fontos iránymutatás segitségével, melyet a linker kattintva megtekinthet. A haj hosszuságától függően a szervezetének állapotát kb. 2-3 hónapra visszamenőleg térképezi fel az analízis, míg a vérvétel eredményéből az elmúlt 24-48 óra alatt történt állapot mutatható ki. A vizeletvizsgálat eredménye pedig azt mutatja meg, hogy mennyi ásványi anyagot választott ki a szervezete, amelyből nem feltétlenül derül ki, hogy tápanyagként mennyi szívódott fel a testében. A vérvétel eredménye nem függ össze a hajszövet eredményével. Az elemek mennyisége például a 6-10 szeresre emelkedett Na szintje az eddigi vizsgálatok szerint kóros sejt burjánzást mutat. Lappangó vész esetekre mutat rá.
Igy a korai rák, vagy Crown betegség, cukor betegség, pajzsmirigy túl működés idejében való feltárásában esélyt ad, a mielőbbi gyógyulásban.
Nem érdemes hallogatni ezt a fájdalom mentes gyors eredményt kapó vizsgálatban.
Jelentkezzen be még ma és lepje meg családját egy új lehetőséggel! This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Tudta e azt, hogy a hajszövet elemzésen keresztül egy jelenleg csak fiatal de egyre nagyobb teret hóditó különleges anyagcsere világ tárul elénk: a sejteken belüli folyamatokat mutatja, amelyek más teszteken keresztül a XXI. Század elején még nem láthatóak?
Festett, daurelt, szinezett vagy más egyéb módon kezelt haj esetében mit tegyek?
A hajmintának kezeletlen állapotúnak kell lennie. Amennyiben haja bármilyen kemikáliával kezelt, várni kell addig, mig láthatóvá válik az eredeti, kb. 6 hétig, és azután lehet levágni a hajat tesztelésre. A nyomtatványon ezt jelezni kell, “igen”-nel – a haj kezelt. A hajmintának a begyűjtéskor teljesen tisztának kell lennie, sem kondicionálót, zselét, hajlakkot, hajolajat vagy egyéb hajápoló szert nem tartalmazhat.
Mi történik, ha a Laboratórium jelzi, kevés az általam levágott hajszövet?
Ebben az esetben a környező területről kell levenni hozzá, de ekkor tudni kell, hogy a időközben lenött haj más információkat tartalmazz mint a korábban levet, ezért érdemes inkább több hajat begyüjteni, mint kevesebbet. A vizsgálat árát nem kell újra kifizetni, de a felmerült postaköltséget igen!
Rendelhetek a környező országokból?
Igen! Ezt az igényt kérjük előre jelezni a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címre. Bankszámlánkra történő átutalását követően postázzuk címére a mintavételhez szükséges egységcsomagot. Kérem jelezze a levélben az adatait a pontos adatlap kitöltésével. Két lehetősége van a vizsgálatot elvégeztetni.
1. Csoportos, mely CSAK az előre kiirt időben akciós kedvezménnyel jár együtt. Ebben az esetben legyen szives regisztrálni először honlapunkon és azután a befizetett akcióban látható összeget dollárban kérjük átküldeni a megadott bankszámlaszámra. Ezután legyen szives a mintát jutassa el még időben az alább megadott budapesti cimre. Az időben beérkezett mintákat a teszt árának beérkezése után továbbitjuk.
Ezzel rögtön 12 000.-ft-ot nyert!
A később érkezett mintákat nem áll módunkban tovább küldeni, kérjük ezért a pontos postai küldeményt időben elküldeni, és ugyan abban az időben az átutalást is eszközölni.
2. Előre megcimzett boritékot rendelve, Ön saját maga dönti el, mikor áll készen a hajszövet levételére és a Laboratóriumba való eljuttatásra. Részletekért irjon a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email cimre.
Ehhez is igénybe vehet 15% kedvezményt, ha egyszerre például két család tag mintája van a borikékokban egymástól elkülönitve.
Mennyire megbízható a hajszövet elemzés eredménye?
Egy körültekintően levett hajminta elemzése rendkívüli módon pontos. A kifinomult laboratóriumi eszközök és szoftverek lehetővé teszik a széles körű minőség-ellenőrzést. A hajszövet analízis induktív csatolású plazma-tömegspektrometria (ICP-MS) módszerrel történik. A Trace Elements, Inc. laboratóriuma kifejezetten a hajminták analizálására szakosodott, évente több, mint 50 ezer hajmintát elemeznek. A legtöbb laboratórium, amely hajszövet elemzést kínál szolgáltatásként, más egyéb laborvizsgálatokat is végrehajt. Több esetben előfordult, hogy a vizsgált személynek, még ugyan nem jelentek meg azok a tűnetek, amelyeket a laboratórium kifejtett az eredményben, azonban később a kliens részéről visszaigazolódott 2-3 évvel később.
A megelőzésben való részt vállalás ezért is nagyon fontos helyen van ebben a vizsgálatban.
Mit tegyek azután, hogy megkaptam az eredményt?
A laboratórium kutatóorvosai az elvégzett analízis után, javaslatokat tesznek arra, hogy milyen táplálékkiegészítők (vitaminok, ásványi anyagok, méregtelenítő készítmények) szedését kedheti el. Ezeket a táplálékkiegészítőket Ön személyesen is megrendelheti közvetlenül a Trace Elements, Inc. laboratóriumtól vagy beszerezheti az Önnek legmegfelelőbb gyógyszertárból, alternative gyógyászattal foglalkozóktól. Lehetőség van arra is, hogy Magyarországon egy holisztikus orvos erre specializálódva a lelet eredményét elmagyarázza és segitséget adjon abban, hogyan tovább.
A nyelvi probléma ne legyen akadály, mert az eredmény ugyan több nyelven is elkészülhet, de gyógyászunk a megbeszélés során rögtön leforditja Önnek az eredményt és azt hanganyagra elkészitve továbbitja Önnek email cimére.
Bejelentkezés a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email cimen Feltétlenül kérje ki a véleményét a lehetséges kezelési módokról!
A vitamin-szükséglet megállapítható a hajanalízis segítségével?
Az ásványi anyagok nemcsak egymással vannak kölcsönhatásban, hanem a vitaminokkal, fehérjékkel, szénhidrátokkal és zsírokkal is. Az ásványok befolyásolják e tényezők mindegyikét, és azok viszont befolyásolják az ásványi állapotot. Az ásványok enzim aktivátorként működnek, a vitaminok pedig koenzim formájában működnek együtt az ásványokkal. Rendkívül ritka, hogy egy ásványi szint zavara az azzal szinergikus vitaminok zavara nélkül alakuljon ki. Szintén nagyon ritka az is, hogy egy vitamin hasznosulásának vagy aktivitásának zavara a szinergikus ásvány zavara nélkül alakuljon ki.
Például a C vitamin befolyásolja a vas felszívódását és csökkenti a réz mennyiségét. A bór és a vas befolyásolja a B2 vitamin állapotát. A B2 vitamin befolyásolja a kálcium és a magnézium kapcsolatát. A B1 vitamin fokozza a nátrium visszatartását, a B12 fokozza a vas és a kobalt felszívódását, és az A vitamin fokozza a cink felhasználását, míg antagonizáló hatással van a D és E vitaminra. A fehérje bevitel befolyásolja sok ásvány pl. a cink állapotát is. Ezért a szervezet ásványi anyag szintjének nyomon követésekor közvetett módon képet kaphatunk a vitamin szükségletünkről is.
Gyors és lassú anyagcsere kialakulásához szükséges feltételek:
Miért teszteljük az ásványi anyag szintet?
A nyomelemek nélkülözhetetlenek a számtalan anyagcsere funkcióban, az életfolyamat minden fázisában. Például:
- A cink részt vesz az inzulin termelésében, tárolásában és kiválasztásában,
valamint nélkülözhetetlen a növekedés hormonok előállításában.
- A magnézium szükséges az alapvető izomműködéshez, különösen a szívizom működéséhez.
A hiányát összefüggésbe hozták a kóros szívelváltozások,
szorongás és idegesség egyre gyakoribb előfordulásával.
- A kálium jelenléte a sejtbe történő normális tápanyagszállításban elengedhetetlen.
A hiány okozhat izomgyengeséget, enyhe depressziót és letargiát.
- A túlzott nátriumbevitel magas vérnyomást okozhat,
de a megfelelő mennyiség szükséges az egészség megőrzéséhez.
Mi okozza a betegségeket?
Szeretágazó tényezőktől függnek:
- A napi folyadék szükséglet ingadózása
- Nem megfelelő táplálék kombinációk
- Napi ingadozó érzelmi állapotok
- Emberi kapcsolataink minősége
- Kristály formálódás az ásványok, nyomelemek rendszeréből
ÉS
Amelyek közismertek:
Táplálkozás – A helytelen táplálkozás, mint például a nagy mennyiségben fogyasztott finomított és feldolgozott élelmiszer, az alkoholfogyasztás, és a nem megfelelő diéta mind kémiai egyensúlyvesztéshez vezethet. Még egy "egészséges" étrend tápanyagtartalma sem feltétlenül megfelelő, attól függően, hogy az élelmiszer alapanyagát milyen talajban termesztették, vagy milyen módszerrel állították elő.
Vegetáriános étkezés – A nem megfelelő fehérje szolgáltatása sejt szinten nem képes elvégezni az élettani funkciók egyik fontos rendszerét a méregtelenitést. A nehézfémek megkötéséhez és kiüritéséhez nagyon fontos a fehérje. Lehet az növényi is, de menniysége elegendőnek kell lenni a megfelelő anyagcseréhez. Máskülönben nagyom magasra szökik az ólom és arzén a szervezetbe.
Stressz – A fizikai vagy érzelmi stressz kimeríti a szervezet tápanyag tartalmát, ugyanakkor csökkenti a tápanyag felvevő- és hasznosító képességet. A stress az is, ha edzünk rendszeresen és ugyan úgy vészhelyzetet teremt sejt szinten. Érdemes ellenöriztetni a szükségletet ezekben az esetekben.
Gyógyszerek - A vényköteles gyógyszerek és a recept nélkül kapható gyógykészítmények befolyásolják az ásványi anyagok felszivódását, vagy épp kiürülését és igy növelik a toxikus fémek szintjét. Ezen gyógyszerek közé tartoznak a vizeletre, a gyomorra, a fájdalomra, a gyulladásra, pajzsmirigyre ajánlottak és a fogamzásgátló tabletták is.
Szennyezés - A gyermekkortól kezdődően a felnőttkoron át egy átlagos személy folyamatosan ki van téve különféle toxikus fém forrásoknak, mint például cigarettafüst (kadmium, arzén), hajfestékek (ólom), hidrogénezett olajok (nikkel), izzadásgátlók (alumínium), fogászati amalgám (higany és kadmium), réz- és alumínium edények és ólom alapú kozmetikumok. Ez csak néhány a több száz forrásból, amely hozzájárulhat a tápanyag egyensúlytalanságokhoz és a káros anyagcsere folyamatokhoz.
Étrendkiegészítők – A nem személyre szabott vizsgálat által igazolt étrendkiegészítő bevitele vitamin- és ásványianyag felesleget és/vagy -hiányt okozhat, mely hozzájárul az átfogó biokémiai zavarhoz.
Örökölt hajlam - Bizonyos ásványi anyag egyensúlyhiányra, vagy -többletre való hajlam a szülőktől is örökölhető.
Egészségesnek miért?
Az egészség egy relatív fogalom. Viszonyítás ahhoz, ahogyan megéljük a bennünk zajló és a környezet hatására kialakult reakciónkat. Minden összefügg egymással. Akik például gyakran futnak, azok is érezhetnek másnap fájdalmat a lábukban, de nem betegek. A válaszom arra, mikor érdemes egy egészséges embernek vizsgálatra mennie, ez lenne: évente egyszer elegendő. Ez segít abban, hogy a lassú folyamat során kialakuló betegségek – mint például az ízületi gyulladás, köszvény, csontritkulás, depresszió stb. – időben felismerhetőkké váljanak, és a folyamat ne jusson el a betegség kialakulásásig.
A jelenleg alkalmazott orvosi vizsgálatok nagy része csak akkor mutatja meg, mi a baj, amikor az már az már jelen van, nagy mértékben látható és mérhető.
A hajszövet vizsgálat 3 hónapra visszamenőleg képes megmondani, mi történt a testben, és mi az, ami várható, ha az éppen zajló folyamat ugyanúgy folytatódik tovább. Önnek nem kell betegnek lennie ahhoz, hogy ezt az értékes diagnosztikai eszközt használja. Akik egészség tudatosak, vigyáznak magukra és családjukra. Többen csak a toxikusfém kimutatása miatt végeztetik el a vizsgálatot, mások, magas pozícióban dolgozók, akik óriási nyomásnak vannak kitéve, felmérik a tápanyagszükségletüket, és ehhez igazítják a napi táplálkozásukat.
Az eddig vizsgált személyek többnyire rutinszerűen alkalmazzák a hajszövet vizsgálatot, havi bérből élők, óvodába járó gyerekek és nemcsak világklasszis atléták, teniszezők, államfők, híres zenészek és színészek, akiknek karrierje az egészségi állapotuktól is függ. Utazásaim során, legyen az Amerika, Egyiptom, Peru, Svájc, mindenhol találkoztam egészség tudatos emberekkel, akik a hajanalízist széles körben alkalmazhatónak találták, minden életkorban, a csecsemőkortól az időskorig, és minden fizikai állapot esetén.
Miért nem elég csak multivitamint szedni?
Napjainkban többet tudunk a vitaminok és ásványi anyagok kölcsönhatásáról, mint valaha. Egészsége érdekében nagyon fontos felfrissíteni a tudását. Valószínűleg tudja, hogy a jó egészséghez a vitaminok és az ásványi anyagok nélkülözhetetlenek, de azt is tudta, hogy nem mindig segítenek?
A túl sok cink például antagonizáló hatással van a D vitaminra. Ezért a nagymértékű cink bevitel a D vitamin szintben okozhat egyensúlyhiányt. A túl kevés D vitamin antagonizáló hatással van a kálciumra, a kálcium felszívódását nehezíti. Így kálciumhiány alakul ki.
Túl sok C vitamin bevitel réz hiányt okozhat, valamint túl sok vas szervezetbe történő beépülését segíti elő.
Dominóhatás lép fel...
Miközben Ön tisztában van azzal, hogy a vitaminok és az ásványi anyagok szükségesek, túl sok valamiből éppolyan rossz lehet, mint túl kevés. Az elkövetkező években többet fog hallani a „túltápláltság” problémájáról, mint az alultápláltságról.
Most már látja, miért nem okos dolog egyszerűen multivitamint szedni vagy a C vitamin vagy egyéb tápanyag bevitelét növelni anélkül, hogy az aktuális ásványianyag egyensúlyát ismerné? További egyensúlyhiányok kialakulását kockáztatja!

valamint nélkülözhetetlen a növekedés hormonok előállításában. - A magnézium szükséges az alapvető izomműködéshez, különösen a szívizom működéséhez.
A hiányát összefüggésbe hozták a kóros szívelváltozások,
szorongás és idegesség egyre gyakoribb előfordulásával. - A kálium jelenléte a sejtbe történő normális tápanyagszállításban elengedhetetlen.
A hiány okozhat izomgyengeséget, enyhe depressziót és letargiát. - A túlzott nátriumbevitel magas vérnyomást okozhat,

Amennyiben kérdéseire nem talál kielégitő választ, kérjük keressen meg bennünket a Kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségeinken keresztül!
Hajszövetminta levétel
Ajánlott tudományos írások
- Trace substances in enviromental health VIII. Edited by D. Hemphill. Proceeding of the University of Missouri's Annual Conference. June 1974.
- Jenkins, D.W. Biological monitoring of toxic trace metals. 1980 E.P.A. (Pub. No. 600/3-8-089) Washington, D.C.
- Hammer, D.I. Trace metal in hair are easier to study, 1971, Jama 216, (3):384-5
- Maugh, T.H. Hair : A diagnostic tool to compliment blood serum and urine. 1978 Science 202 (22): 1271-3
English
Statisztika
- Látogatók : 57
- Cikkek : 19
- Cikk megtekintés találatok : 185976